Barion Pixel
+

GYIK

Mi történik miután megvásároltad a tanfolyamot?
A tanfolyam megvásárlása után ügyfélszolgálatosunk 2 munkanapon belül hív Téged a részletek megbeszélése végett. Ekkor kell megadnod majd adataid is, amikre a Felnőttképzési szerződés megkötéséhez lesz szükségünk. Ez törvényi kötelezettségünk, számodra pedig biztosíték, hogy magas szintű, megbízható szolgáltatást vehetsz igénybe. 

Az eredeti számlát és szerződésedet e-mail-ben kapod majd meg.

Oktatót az időpont előzetes egyeztetését követően tudunk biztosítani a szabad kapacitások figyelembe vételével.

 

Mikor kezdődik a tanfolyam?
A befizetést követően egyeztetett időpontban kezdjük meg a tanfolyamot, de legkésőbb 30 nappal a vásárlást követően. Magánóra esetén a szervezés gyorsabb, hiszen kevesebb egyeztetést igényel. Csoportos órák esetén a tanulótársaiddal való egyeztetés sikerén múlik a tanfolyam elkezdése. Munkatársaink azon dolgoznak, hogy mielőbb nekifoghass a tanulásnak. Amennyiben minden erőfeszítésünk ellenére sem sikerül időpontot egyeztetnünk, és a tanfolyam nem tud elindulni, akkor természetesen az általad befizetett összeget visszafizetjük.

 

Biztosan indul a tanfolyamom?
A meghirdetett képzések garantáltan elindulnak a meghirdetett időpontban, óraszámban és ütemezéssel, amennyiben az arra jelentkezők száma eléri a képzés kezdete előtti munkanapon a meghirdetett minimum létszámot. Amennyiben a képzés indításhoz nem jelentkezik elegendő tanuló, az ügyfélszolgálat felveszi veled a kapcsolatot és egyeztet a lehetőségekről.

 

Milyen hosszú egy tanóra?
Egy tanóra: 45 perc, ahogy az iskolában is megszokhattad.

 

Milyen szintű tanfolyamon vehetsz részt?


A tanfolyami szint a meglevő nyelvtudásodhoz igazodik. Nincs értelme, a sajátodnál sokkal magasabb vagy alacsonyabb szintű nyelvtanfolyamon részt venni, mert az megterhelő, haszontalan és tanulótársaid számára is kellemetlen. Elvárjuk, hogy amennyiben nem kezdő szintre iratkozol be, a jelentkezés előtt a termékeknél lévő linken található online szintfelmérő segítségével határozd meg nyelvtudásod jelenlegi szintjét. Itt írhatsz egy online szintfelmérőt, hogy megtudd, hol állsz

 

A csoportos képzés esetén kivel tanulok együtt?

Amennyiben ismersz olyanokat, akikkel szívesen tanulnál együtt és valószínűleg azonos szintű nyelvtudással is rendelkeztek, akkor győzd meg őket, hogy együtt jelentkezzetek. Viszont, ha nincs ilyen ismerősöd, akkor munkatársaink a tudásszint és az időbeosztás figyelembe vételével keresnek neked tanulótársakat.

 

Mikor lehetnek az órák?
Elvileg bármikor, ha tudunk időpontot egyeztetni a tanárral, de általában hétköznap 7-21 óráig, szombaton 9-13 óráig.

 

Kell-e szintfelmérőt írnom?

A kezdő tanfolyam megvásárlásához nem szükséges a szintfelmérő. Annak érdekében viszont, hogy már az első órától azt és olyan szinten tanulhass, amire szükséged van, elvárjuk, hogy a jelentkezés előtt a termékeknél lévő linken található online szintfelmérő segítségével határozd meg nyelvtudásod jelenlegi szintjét. Nincs értelme, a sajátodnál sokkal magasabb vagy alacsonyabb szintű nyelvtanfolyamon részt venni, mert az megterhelő, haszontalan és tanulótársaid számára is kellemetlen.

 

Megvásárolt tanfolyamomat meddig járhatom le, mennyi ideig érvényes egy-egy modul?
A Duó és Trió bérletek (két és háromfős csoportok) érvényessége
;
8 órás modul: 45 nap, 16 órás modul: 60 nap, 30 órás modul: 120 nap a bérlet megvásárlásának napjától.

 

Miből fogok tanulni?
A nyelviskolában vagy itt a webshopban kedvezményesen megvásárolhatod tankönyveidet. A tankönyv árát, a tanfolyami ár nem tartalmazza.
Valamint a tanfolyamvezető oktatód küld még neked online tananyagokat, illetve általa javasolt tananyagokat is.

 

Hogyan fogok találkozni a tanárral?

Online oktatás esetén az első egyeztetett időpont előtt a tanárodtól egy meghívót kapsz e-mail-ben és az ebben található linkre kattintva tudsz a virtuális osztályterembe csatlakozni. Fontos, hogy legalább 5 perccel a kezdés előtt legyél a gépednél.
Tantermi oktatás esetén ügyfélszolgálatosunk egyeztet veled a kezdés időpontjáról.

 

Milyen kedvezményeket kaphatok a tanfolyamok árából?

(A kedvezmények nem összevonhatóak, illetve online tanfolyamainkra nem vonatkoznak. A kedvezmények akkor érvényesek, ha a hallgató 30, illetve 50 tanórás modulokat vásárol.)

Csoportos tanfolyamok esetén

- 5-10% törzshallgatóinknak (5% a 2. és 3. tanfolyamnál, 10% a 4. tanfolyamtól)
- 10%, ha már tanult a Hálózat egy másik iskolájában
- 10%, ha 3x50 óra csoportos tanfolyamot vásárol (előre kifizetés esetén érvényes)
 

Egyéni tanfolyamok esetén

- 5% törzshallgatóinknak (a 3. megrendelt tanfolyamtól)
- 10%, ha a hallgató 3x30 privát tanórát vásárol (előre kifizetés esetén érvényes)
 

Speciális kedvezmények (mindig a második beiratkozó jogosult a kedvezményre)

- 5% házaspár kedvezmény (egy időben beiratkozókra érvényes)
- 5% testvér kedvezmény (egy időben beiratkozókra érvényes)
- 5% szülő-gyermek kedvezmény (egy időben beiratkozókra érvényes)

Kapcsolat

  • 2335 Taksony, Széchenyi István út 71.
  • +36 20 542 4548
  • info@katedrawebshop.hu

Hírlevél

Viltor - webáruház készítés és bérlés

A weboldal sütiket (cookie) használ az alapvető működés, valamint a jobb felhasználói élmény eléréséhez. Az oldal használatával elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket, valamint az Adatvédelmi tájékoztatót.